A mindennapi élet mágiája 1. A sorsalakítás pszichológiája
Az emberi lét a múlt és jövo két pontja között játszódik le. Mindannyian a rejtélyes múltból az ismeretlen jövo felé tartunk. Kevesen tudják, illetve csak egészen kivételes szellemek tudatosítják, honnan jöttünk és hová megyünk. Az ember általában a születés és halál két sorompója közé beszorítva küzd titokzatos ösztönzései megvalósításáért. Úgy érzi, e rövid intervallumba kell bezsúfolnia reményeit, ambícióit, szerelmi vágyait. Homályos célja elérésére, amelynek a "boldogság" fedonevet adja, csak e villanásnyi létpillanat áll rendelkezésére.
Bár e magatartás lényegében helytelen, mivel éppen a sóvárgott célhoz nem visz soha közelebb mégis rejt valami transzcendens magot, amely a lélek tudattalan emlékezetében gyökerezik. Ez a mag az éppen folyamatban lévo inkarnáció fontosságának sejtelme.
A sorsalakítás, a sors fölötti uralom megszerzése állandó harc a determinációval, vagyis a szellem harca az anyaggal és a démonokkal. Az anyag rajtunk súlyosodik, a démonok bennünk tombolnak. A determináció kizárólag olyan mértékben és olyan módon érvényesül sorsunkban, ahogyan belso magatartásunk idézi és jellemünk aláveti magát neki.
Az alakulásban lévo sors nem a múltban vagy jövoben, hanem a jelenben izzik. E ponton zajlanak a különféle dönto folyamatok. Ebben a mozzanatban megy végbe a múlt feldolgozása és a jövo kialakítása. Tehát mindig, mindenkor a jelen élet, az aktívan cselekvo, küzdo, felismero jelenvalóság egyetlen esélyünk önmagunk felszabadítására.
A létforma, amelyben élünk a legközelebbi, megoldásra váró feladatunk. A félelem legyozése nélkül sohasem lehetünk sorsunk uraivá. Elnehezült eroink szublimálása nélkül nem szárnyalhatunk éteribb síkokra, ahol az élet feltételei sokkal kevésbé fájdalmasak. Vakságunk megszüntetése nélkül nem láthatjuk meg a lét titkait.
A mindennapi élet mágiájának ismertetése olyan eszközökhöz kívánja segíteni az érdeklodoket, amelyekkel kibogozhatják a kínos, megoldhatatlannak látszó apró szövodményeket, amelyek a hétköznapok kicsinyességeihez, sikertelenségeihez és bosszúságaihoz láncolják oket. Ezek a kötelékek az égre tekinto képzelet elott talán Gulliver láncainak tunnek, amelyekkel liliputiak kötözték a földhöz. Ha azonban rángatni kezdi oket, kiderül, hogy a húsába vágnak, képtelen kiszabadulni közülük, csaknem teljesen megbénítják. Ha sikeresen kioldja oket, sorsának bonyodalmai, szakadékai fölé lendül, s úrrá lesz ott, ahol leigázott rab volt eddig.
Hangsúlyoznunk kell, hogy egy pillanatig nincs szó pusztán elméleti felismerésekrol - csak azokról is. Az elmélet nélkülözhetetlen tervként szerepel e munkában, amely egyedül a megvalósítás által realizálódik. A megvalósítás annyit jelent, hogy e módszereket beleszojük minden percünkbe, leghétköznapibb elfoglaltságainkba, az emberekkel és önmagunkkal való viszonylatunkba. Gondolat- és érzésvilágunkban éppúgy alkalmazzuk oket, mint cselekvéseinkben.

2. Az élet két áramlata
Öntudata minden embernek van, de legtöbbször hamis célokra pazarolja. Értékét lerontja az önimádat, személyes fontoskodás és az a hiábavaló kívánság, hogy sorsába a körülmények szerencsés összetalálkozása hozzon hirtelen javulást. Pedig sem a hatalom, sem a jólét, de még a tudás, megértés, bölcsesség sem önkéntes adományai az életnek. Nincsen olyan külso vagy belso eredmény, amelyet ne eloztek volna meg nagy erofeszítések. A "sikeres" ember sikerének feltétele képességeiben, magatartásában az erre való törekvésének tisztaságában van meg. A "népszeru" ember ösztönösen, de pontosan eleget tesz mindazoknak a kívánalmaknak, amelyek az ilyenfajta érvényesüléshez szükségesek. Ugyanígy a benso dicsoséget sóvárgó ember úgy csoportosítja eroit, hogy ezen a területen hozza létre gyozelmeit. Ez a becsvágy persze a legmagasabbrendu, de célja a legnehezebben elérheto. Magában foglalja a világ által elénk állított feladatok sikeres megoldását, a nagy egyensúly kialakítását, amely minden irányban semleges, anélkül hogy terméketlenül passzív lenne. De errol késobb.
Az életen két áramlat vezet keresztül, az egyik negatív, passzív és sikertelen, a másik pozitív, aktív és sikeres. Mikor sikerrol és sikertelenségrol beszélünk, nem csupán a külso érvényesülést vagy kudarcot értjük alatta, hanem azt az eredményes vagy eredménytelen magatartást, amellyel ideáljaink elérésére törekszünk.
A megalkuvók, a bátortalan, pillanat-koncukat félto szolgalelkek a negatív életáramban sodródnak. A sorsteremto, sorsukon uralkodó mágikus egyéniségek a pozitív áram eroibol merítenek.
Mágiáról beszélünk. A tétel, hogy "a csillagok nem kényszerítenek, csak hajlamossá tesznek", s a rejtélyes utalás, amely szerint "a bölcs uralkodik csillagain" egyedül a mágia fényében nyer valódi értelmet. Mert a determináció ott végzodik, ahol a mágia kezdodik. A determináció a létrejött okozatok világára vonatkozik. A mágia a láthatatlan okokat befolyásolja, az okok természetét változtatja meg, amelyekbol az okozatok erednek. A mágia képes rá hogy az ember nemcsak nemzoerejével, hanem intellektusával is teremtsen. Az ideák világából életet hívjon létre, életet formáljon, amely megjelenik fizikai realitássá lesz, sot döntoen átalakítja sorsunkat. Ugyanez a képesség, aszerint, hogy milyen irányba vetítik, köt és old. Önmagát a jelenségekbe szövi vagy visszavonja belolük.
Zsarnoki csillagujjak csak addig parancsolna sarokba bennünket ijedt, dadogó statisztának, míg elhisszük, hogy az életnek van mellékszereploje. Míg elhisszük, hogy van olyan helyzet, olyan fizikai gátlás vagy terhelés, amely megakadályozhat bennünket életünk nagy muvének létrehozásában, feltéve, hogy létre akarjuk hozni e muvet. Mert valamilyen formában mindenki produkálhat. Mindenki világító, melegíto, életmento és életmegújító központjává lehet egy erokörnek, amelybol merítenek, s amelynek fényét a visszaverodés törvényénél fogva megsokszorozzák. Aki fényt áraszt, az átfuti maga körül az atmoszférát, s ebben a hoben saját fénye is váratlan, csodálatos inspirációktól izzik fel.
Az emberek túlnyomó többsége nem más, mint talajban gyökerezo fa. Elturik, hogy a klíma, a környezet, a munkahely bélyeget üssön rájuk. Nemcsak borük, szemük, hajuk színe, de egész gondolkodásmódjuk és életrendjük e befolyás alatt áll, minden rezdülésével függ tole és ki van szolgáltatva neki. Kétségtelen, hogy ilyenfajta hatások alól senki se vonhatja ki teljesen magát. Az ember mégis föléjük emelkedhet.
A fa nem változtathatja meg környezetét. Ott kell maradnia, ahová gyökere beágyazta.
Az ember, ha környezete nyomasztó, terméketlen, fejlodésgátló, kiléphet belole. Megváltoztathatja környezetét. Ehhez azonban pontosan ismernie kell a sorsán, egyéniségén uralkodó törvényeket.
Ha elménk megtalálta ideálunkat, az életcéllá lett ideál mágneses pólusként vonz bennünket magához. Megrövidített térben, összevont idoben mozgunk feléje, mert a vele való kontaktus felszívja, magára vonja imaginációs, tehát mágikus energiáinkat. Ez annyit jelent, hogy az erok, amelyeket gátak építésére használhatunk, lassanként kivonódnak onnan, és más mederbe ömlenek. Ezzel az átcsoportosítással úgy elernyednek a feszesen álló tilalomfák és megelevenedett rémképek, mint a ballonok, amelyekbol elillan a levego.
A következokben részletesen ismertetjük azokat a törvényszeruségeket, amelyek alkalmazásával az élet bármely területén eredményt érhetünk el. Akik e törvényszeruségek alkalmazására belso okok, legyozhetetlen pszichikai terhelések miatt látszólag nem képesek, azok részére is gyakorlati tanácsokat adunk, miképpen küzdhetik le fejlodésgátló gyöngeségeiket.

3. A külső és belső magatartás kölcsönhatása
Az eredményes élet pszichogenezise mindenkor kettos természetű. Egy külso és egy belso részre tagozódik. A követendo módszer tehát belso világunk és külso magatartásunk képzésére egyenlo súlyt fektet. Az akarat, koncentratív képesség, imagináció, karakterológiai ismeretek, az önanalízis és szimbólumfejtés tehetségének fejlesztését éppoly fontosnak tartja, mint bizonyos feltételek betartását a külso viselkedésben. Mert szavaink, mozdulataink mind önkénytelen rituálék, amelyek eroket indítanak el, különféle hatásokat provokálnak környezetünkbol, végül visszahatnak ránk.
Ha összehasonlítunk egymással két embert, akik közül az egyik az életnek úgynevezett "foszereploje", vagyis kreatív, lendületes, akcióiban sikeres és népszeru, a másik pedig árnyékbanjáró, önbizalomhiánytól kínzott, tipikusan "peches" karakter - látni fogjuk, hogy a ketto felépítésében, általános viselkedésében milyen mélyreható különbségek mutatkoznak.
A "peches" ember folytonosan siránkozik, panaszkodik, régi sérelmeit beszéli. Sértodöttsége esetleg oly mély, hogy fuldokolva magában tartja e tartalmat, de gondolatai medrét színültig tölti vele. Arckifejezése, testtartása, minden pórusa ezt az atmoszférát árasztja. Ha valamit elmond, eloadását pesszimisztikus megjegyzésekkel tarkítja. Rendszerint feltételes módban beszél ott, ahol határozottságra és lendületre volna szükség. "Ha esetleg..." - "Azt hiszem, amennyiben lehetséges volna, úgy talán..."- "Bár nem vagyok biztos benne" - "Várjunk... én nem tudom... hátha..." - ezek a kedvenc kifejezései.
A "szerencsés" ember derus és határozott. Soha nem panaszkodik. Akkor sem siránkozik, ha valami csapás éri. Bajai recitálásával nem terheli tehetetlen környezetét, mert ösztönösen tudja, hogy ebben nincsen semmi konstruktív. Ha problémáját valakivel megbeszéli, olyan embert választ ki e célra akiben megvannak a segítség feltételei. Mert a szolidaritás az emberi együttélés alapja. Senki sem maradhat teljesen önmagába zártan. Élete bizonyos pillanataiban feltétlenül szüksége van megnyilatkozásra és olyan inspirációkra, amelyeket csak egy másfajta, saját egyéniségét kiegészíto lénytol kaphat. Ezt a szolgálatot azonban egyedül attól kívánja, aki nyújtani tudja. A panasz, a minden életjelenségre rávetített kedvetlenség, sérelmeink kántálása olyan koldushoz tesz bennünket hasonlóvá, aki sieto, begombolkozott emberekhez szegodik az utcán, és türelmetlenül odavetett alamizsnákból próbálja összehozni szükségleteit. A kifacsart tagokkal, szenvedéstol eltorzult arccal az utcasarkon némán vonagló koldus szintén nem arat többet nyomorúságos filléreknél, amelyek legfeljebb napi tengodését fedezik de állapotán, helyzetén egyáltalában nem változtatnak. Ez a magatartás a kívülállókból még sohasem váltott ki olyan dönto akciót, amely a koldust kivételes pozícióba emelte volna. Az attitud maga a sors tehát; a rituálé, amellyel ezt az életformát idézzük, a magunkévá tesszük.
A "szerencsés" ember állító módban beszél. Olyan célokat tuz ki, amelyeket elérhet, ha megteszi érte a szükséges erofeszítéseket. S o tudja, hogy megteszi. Bizakodása nem irreális optimizmus, hanem meggyozodés abban, hogy ideáljainak megvalósítása a legnagyobb mértékben tole függ.
A "peches" ember mindenben halogató taktikával él. Szereti megvárni, mit cselekszenek mások, mielott o tenne valamit. Ha végül is akcióra kerül a sor, akkor nehézkes, a részleteket firtatja, idejét és erejét aprólékos, aggályos gondolatokra pazarolja. Mindig elkésik, vagy túl korán érkezik.
A "szerencsés" ember nem odáz el semmit. Tennivalóit, amint felmerülnek, elintézi. Nem vár mások példájára, hanem cselekszik. Munkájánál nem veszteget idot aprólékos pepecseléssel, hanem nagy vonalakban dolgozik. A részletek lebonyolítására csodálatosképpen mindig talál megfelelo segítotársakat. Természetesen pontos. Jókor érkezik. Meglepo érzékkel választja ki az alkalmakat. Társaságát keresik. Egyengetik az útját. Puszta atmoszférája: készsége és aktivitása támogatókat idéz. Mindig ad pozitív eroket áraszt, vonz, leköt és meggyoz, tehát kap: barátságot, érdeklodést, jóakaratot.
A típusok meghatározása persze nem ilyen merev. A két véglet között a variációk óriási skálája húzódik. Figyelemmel kell lennünk arra is, hogy a "szerencsés", "sikeres" ember gyakran egyáltalában nem boldog, s foként nem harmonikus. E fogalmakat ezért mindig magasabb értelmükben használjuk. Aki csak színlel, ügyeskedik, minden gesztusával saját önzo érdekét szolgálja, s belül csupa rideg könyörtelenség, kapzsiság, az átmeneti sikereit is belso zurzavar, bosszúságok, szorongások között éli át, s külso elbukása éppoly biztos, mint pszichikai összeomlása. Siker az, ha valaki önmagát is meggyozi, felemeli, átvilágítja, mialatt konstruktív célja felé törekszik. Szerencse az, ha valami nagyszeru ideál kreatív szolgálata közben másoknak is adni képes. Nemcsak vezetékké lesz, hanem gyujtomedencévé válik, színültig telik gyógyító, megújító erokkel. Nincs ennél nagyobb karrier és örök értékubb gazdagság.
A kérdésre, hogy vajon az is pozitív emberré változhat-e ilyen értelemben, aki eddig részben vagy egészen a negatív irány szenvedoje volt, a válasz: igen. A mindennapi életben alkalmazott mágia által.

4. Gyökeres változások lehetősége
A "peches", negatív, csillagoktól leigázott ember szerencséjére a világon semmi nem olyan biztos, mint a változás. Változik az emberi szervezet, változnak a körülmények és az idok. Egyetlen sejt nem marad a fizikumban, amely azonos lenne a hét év elottivel. Nos, e változás folyamatát a magunk által választott mederbe terelhetjük.
Ha fejlodésünk menetének irányítását lomhán átengedjük az orlo, kényszeríto körülményeknek, akkor a változás a sziklát kivájó víz munkájához hasonló lassúsággal megy végbe. Ha azonban lényünket határozott kézzel magunk irányítjuk, akkor az, ami lehetetlennek tunt, egyszerre lehetségessé válik. Merev, nehézkes szellemünkben valóságos ideavénák fakadnak fel. S ebben semmi természetellenes nincsen. Mert a körülmények igen gyakran tennék velünk ugyanezt, ha felismernénk természetüket.
Nyilvánvaló, hogy az intelligens, különféle tehetségek és adottságok hatalmát magába rejto embernek nem kell szükségképpen megvárni a külso segítséget. Keresheti, eloidézheti a változást. Elébe mehet. Menetét hatalmas mértékben meggyorsíthatja.

5. A gondolkodás hatása életkörülményeinkre
Ha megvizsgáljuk cselekedeteink rugóját, konfliktusaink, gátlásaink, külso és belso bonyodalmaink viharos idegéletünk eredetét, minden esetben rátalálunk a démoni elemek zsarnoki uralmára. E démonok sokszor oszintén magasrendu szándékaink és jobb belátásunk ellenére alig elviselheto belso válságokba sodornak bennünket. A mélypszichológia szellemünk elott láthatóvá teszi, tudatosítja ezeket a démonokat. Kinyomozza nevüket. Elárulja legkarmosabb dühvel védett titkukat ; azt ugyanis, hogy sebezhetoségük függoségükben van. Létük pusztán sóvárgás és indulat. E határtalan, orjöngo éhséghez eszközöket, testet az ember ad nekik. Az ember karjával ölelnek, kezével ütnek, ölnek, marcangolnak. Az ember érzékein, idegein át ízlelik a kéj és kín, az öngyilkos félelem extrém ízeit. Amilyen mértékben alávetjük magunkat befolyásuknak olyan mértékben uralkodik el bennünk e démoniság alapjellege, az anarchia, amilyen mértékben erotlenedik a szellemi kontroll s a fizikum egészséges egyensúlytörekvése, olyan mértékben nyer hatalmat a szervezetben különféle betegségek tömege szervi bajoktól a szorongásos neurózisig és idegösszeomlásig.
Most lássuk e folyamatot gyakorlattá fordítva! Hogyan nyer a démon fokozatosan hatalmat fölöttünk? Milyen módon engedünk át neki egyre több területet? Miképpen tesszük lehetségessé számára a besurranást intellektusunk klauzúrájába, ahol azután énünket megbénítja, detronizálja, s ezzel létrehozza a kaotikus érzelmek, indulatok és szenvedélyek pusztító diktatúráját.
Mindenekelott tudnunk kell, hogy a démon láthatatlan, s minden cselekvése álcázott. Célja felé nem hirtelen tör, hanem fokról fokra, mégpedig az ösztönök hülloravaszságával.
A szervezet központja az agy. Mindenfajta életmuködés az agyból indul ki, és minden benyomás oda érkezik be. A látható organizmus mögött álló magasabb impulzusok is e precíziós közvetíto állomáson keresztül hatolnak a fizikumba, tehát az érvényesülést kereso mélységi eroknek sincs módjukban megkerülni.
Az akaratnak, amely uralomra tör, legeloször az ember gondolkodását kell befolyásolnia. A gondolattartalom, az agyat átható szellemi atmoszféra az az absztrakt esszencia, amely a tudattalan muködési parancsokkal együtt szétárad, szétsugárzik a szervezetben, és determinálja egész magatartását. Kóros irányú megváltozása katasztrófát jelenthet nemcsak idegéletében, hanem fizikai szervezetében is.
Ha egy impulzus e gondolatközpontba hatol, megrögzodik, és atmoszférát teremt, azt a homályban tevékenykedo démoni elemek már megvalósíthatják az organizmusban. Legális módon polgárjogot nyertek rá. Muködésük tehát kettos. Különféle szubjektív, érzelmi hatásokon keresztül megadják az impulzust, vagy egyszeruen a külvilágból érkezo negatív benyomásokat mélyítik el névtelen indulatokká, szorongássá, azután a gondolattá született romboló szándékot véghezviszik.
Vegyünk példaképpen egy olyan embert, aki a világgal és önmagával diszharmonikus viszonyban lévén, minden benyomást, amely éri, keseru, sötét, baljóslatú szentenciákká ültet át. Furcsa kielégülést talál abban, hogy sérelmeit, véleményét a legmérgesebb, legmaróbb fogalmakba öltöztesse. Ezek a fogalmak gonosz, csüggeszto, életkedvorlo tartalomtól gozölögnek, s olyan légkört árasztanak, mint egy hullakamra. S ott rögzodnek az agyban, ahonnan az összes mozgató- és érzoidegek fovezetékei, csatornái nyílnak. Ennek következtében mi történik? Az egész pszichikai és fizikai szervezet kezd fokozatosan hozzáalakulni a szerencsétlen vezérideához. Az olyan ember magatartása, viselkedése, külso és belso légköre olyan, hogy kedélyélete, depressziója állandósul. Átmeneti kellemetlenségekbol tartós nehézségek válnak. A körülmények mintegy varázslatra halmozni kezdik a "pesszimisztikus" világnézet igazolását. Ez azonban nem elég. Emésztési zavarok esetleg cukorbaj lép fel nála. A sok ráhalmozódó baj levertté, elkeseredetté teszi. Lefogy. Rosszul alszik. Ólmosan fáradt. Nincs munkakedve. Nincs ötlete. Ingerült. Tartása esett, görnyedt. E görnyedt, rejtozo, védekezo tartás következtében nem lélegzik rendesen, s szervezete oxigénegyensúlya felborul. Az oxigénszegénység valóságos vérszegénységhez vezet, és ez további kórságok egész lavináját zúdítja rá. Ráadásul minden barátja elfordul tole. Nincs senkinek türelme hozzá. Panaszait elhárítják, láthatólag unják. Állása is veszélybe kerül. Családjával összevész. Egyedül van "az aljas, önzo, könyörtelen világ közepette, testi-lelki nyavalyáknak kiszolgáltatva". Íme, az ábra.
Micsoda dühödt tiltakozást váltanánk ki vele, ha ezen a ponton rámutatnánk, hogy zuhanó, szétbomló szervezete, rossz sorsa meglódítója maga az áldozat volt. Hogy belole vetült drámájának minden mozzanata. Ítéletét o szövegezte meg, o adta át a végrehajtó szerveknek: ösztönei, indulatai, szubjektív, zurzavaros érzésvilága démoniak. A többi esemény már ebbol következett. Kedvetlensége kedvetlenséget szült iránta. Bizalmatlansága bizalmatlanságot eredményezett, ez pedig visszahatott önbizalmára, és megmérgezte. Ügyetlenné, félszeggé vált. Minden feléje irányuló mozdulatból támadást lekicsinylést vélt kiolvasni, tehát "elhárított", o provokált eloször. Nyugtalan, elégedetlen, szorongó áramoktól túlfeszült idegrendszerébol harapós szikrák pattantak minden irányba, de környezete ennek következtében való elhúzódását, menekülését látva, o érezte magát megvetettnek, üldözöttnek. Hibát hibára halmozott. Görcsös, idoszerutlen, kétségbeesett kísérleteket tett a belole folyó akciók reakcióinak eroszakos leküzdésére. Pózokat öltött, ágált, nevetséges túlzásokba esett vagy siránkozott, indulatkitörésekkel zsarolt, mire hóbortos, árnyakkal hadakozó futóbolondnak nézték. Még olyan jóakarói is megrendültek benne, akik addig sajnálták, és próbálták megérteni állapotát.
A végtelenségig lehetne sorolni, elemezni az egyetlen végzetes mentális expozícióból eredo és minden irányban kiterjedo láncreakciókat, amelyek az ember testi és lelki eroit felmorzsolhatják. A fenti példa szinte kibogozhatatlan bonyodalmakká szövodött csodtömegének magjában mindössze néhány, szokássá lett, mágikus erovel beidegzodött gondolat sötét formulája izzott, s e formula hatott ragályhordozó baktériumoknál gyilkosabb kórokozóként. A példát persze szándékosan rajzoltuk fel ilyen éles vonásokkal és drasztikus színekkel, hogy tudatosítsuk lazára engedett, felelotlen gondolkodásmódunk veszélyeit.
Át kell értenünk végre teljes súlyában, hogy minden testet öltött dolgunk nemzoje a gondolat, nemzoje betegségeinknek, kudarcainknak, balsorsunknak is. Egészséges, konstruktív, harmonikus gondolatok egyensúlyt hoznak létre szervezetünkben éppúgy, mint körülményeinkben.

6. Gondolatok gyógyító ereje
A gondolatok mögött erjedo, a gondolatokat inspiráló terhelések, a szervezet és a pszichikum determinált alkata csak látszólag teszik kezdet és vég nélkül való circulus vitiosus-szá a démoni impulzusok és az azokból kialakuló gondolatok egymásra hatását. Valójában addig tart ez a görcsös összefonódás, míg a kezdeményezést és az uralmat a démoni elemek birtokában hagyjuk. Míg elturjük, hogy a kétes gyökeru, szubjektív értékek és ítéletek gazként burjánozzanak agyunkban, minden rendszer és irányítás híján olyan irányba sodródjanak, ahová a mélység vonzása vezeti oket.
Abban a pillanatban, amint kristályosan világos valódi pszichikai és erkölcsi érdekeinket szolgáló gondolatokat helyezünk a destruktív formulák helyébe, oly módon, hogy azok kiszorítják a negatív hatásokat, gyökeres változás áll be életünk minden tendenciájában. Akkor is ha bénító hajlamokkal születtünk, feltéve, hogy szervezetünkbol még épségben hagytunk valamit.
Az oldó, gyógyító gondolatok megtalálása azért nehéz, mivel a személyiség démoni fertozéstol kikezdett részei védekeznek a fénybe helyezés minden kísérlete ellen. A legintelligensebb embernél is szinte értelemzavar mutatkozik e pontokon. Úgy tunik, a diagnózis bármilyen pontos meghatározása sem képes összekapcsolni az egyén tudatát a benne végbemeno folyamatok valódi természetével, márpedig az ellenszérumot e felismerésbol neki magának kell kitermelnie. Errol az állapotról bármelyik pszichoanalitikus orvos és a lélek minden gyógyítója érdekes tényeket közölhet. Nyilvánvaló persze, hogy e rövidzárlatot, éppúgy, mint az érzékeny tiltakozások riadt elzárkózás, sértodött ellentámadás és önáltató fedo-történetek áradatát is a védekezo ösztön-élosdiek hozzák létre a gyógyszer hatástalanítására, amely létüket fenyegeti.
Mindazonáltal addig is, míg gyarapodó ismereteink, segítotársaink, végül az önanalízis támogatásával rátalálunk egyéniségünk minden betegséggócának sajátos szellemi ellenszérumára, vannak bizonyos általános törvények, amelyeket belso és külso magatartásunkban sem szabad többé figyelmen kívül hagynunk. A lélek egészségének olyan törvényei ezek, mint a test elemi higiéniai szabályai. E törvényeket négy pontban foglaljuk össze:
1. A barátságtalan légkört árasztó embert taszító láthatatlan örvény zárja körül.
2. A panaszkodó ember a legjobb szándékot is kimeríti. A panaszkodás vámpirizál, tehát ösztönösen elzárkóznak tole.
3. A félelem és elkeseredés betegségeket okoz, és balsorsot idéz fel.
4. A sérelmeit, fáradalmát, rossz állapotát maró szavakkal megfogalmazó, elégedetlen, türelmetlen ember folytonosan ismételt, szuggesztív dühkitöréseivel saját helyzetét teszi elviselhetetlenné, s elobb-utóbb végzetes bajokat zúdít magára. Ezért:
SOHA SENKIHEZ NE LEGYÜNK BARÁTSÁGTALANOK MÉG GONDOLATBAN SEM! NE PANASZKODJUNK NE ENGEDJÜK ÁT MAGUNKAT ELKESEREDÉSNEK ÉS FÉLELEMNEK! KERÜLJÜK A GONOSZ, MARÓ, ELÉGEDETLEN GONDOLATOKAT ÉS HANGOS DEFINÍCIÓKAT!
A már rögzodött vagy rögzodni akaró, káros tendenciákat a következo módon lehet áthangolni:
A depresszív impulzusoknak nem adunk gondolattestet abban a formában, ahogy mérgezett tartalmuk megkívánná, hanem antitoxinnal vegyítve engedjük felszínre oket. Nem fojtjuk el tehát. Veszélyes komplexumukat nem gyömöszöljük vissza a tudattalan zónákba, ahol tovább fertozhetnének és erjedhetnének, hanem az értelem fényében kiengedjük belolük a feszíto rossz gozöket. Például :
Valaki fél egy közelgo dátumtól, mikor nehéz körülmények között helyt kell állnia. Ez a dátum jelenthet vizsgát, egzisztenciát eldönto bemutatkozást, bírósági tárgyalást, nyilvános szereplést stb.
A negatív egyéniség ilyenkor átengedi magát orlo gondolatainak. Számtalanszor végigéli a különféle buktatókat, izgalmas veszélylehetoségeket. Képzelete hóhérrá, fordulatos grand guignol szerzojévé alakul át, és saját szerencsétlen fantomalakját a legelviselhetetlenebb megszégyenítések, kínos helyzetek középpontjába állítja. E procedúra alatt önbizalmát valósággal felmorzsolja. Mire elérkezik az ido, hogy jó képességei birtokában, a pillanatnak megfeleloen, spontán cselekedjék, kapkodó, remego, félszeg idegronccsá válik. Gondolatai cserbenhagyják. Emlékezete kihagy. Reflexei ellene fordulnak. Pirul, dadog, verejtékezik. Megnyilvánulásai ellenszenvesek, riasztóak, összefüggéstelenek. Egész lénye a kudarcot idézi.